Browsed by
Címke: Vesztergombi Pince

Kékfrankos Toros másodszor ?>

Kékfrankos Toros másodszor

Tavaly debütált a Szekszárdi borvidék első téli túrája, a Kékfrankos Toros, mely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy bemutassa a kékfrankosok sokszínűségét. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy mindkét évben résztvevői lehettünk, és bátran mondhatjuk, a fajtára alapozott rendezvény igazolta az elvárásokat. Ha csak a jegyeladást nézzük, idén kétszer annyi jegy kelt el, a rendezvény színvonala pedig nem veszített értékéből. Ahogy már első évben is, minden borászat két vendégnek és boraiknak adott otthon. Így a Bodri Pincészetnél…

Read More Read More

Hiszek a világfajtákban ?>

Hiszek a világfajtákban

Sok szekszárdi borászat vonatkozásában beszélhetünk arról, hogy generációkat ível át családjuk történetében a szőlő szeretete és a borkészítés. Vesztergombiék esetében az 1700-as évekig kell visszamennünk az időben, hiszen a ma is használatos címerük – melyen egy róka látható, mancsában egy szőlőfürttel – egyértelmű utalás arra, hogy a család életében jelen volt a szőlő és a bor. Azt, hogy mennyire elkötelezett família voltak, mi sem jelzi jobban, hogy Szekszárdon az első hegybíró is Vesztergombi volt, mindez pedig komoly szakmai és társadalmi…

Read More Read More

A szekszárdi vikingek újfent győzedelmeskedtek ?>

A szekszárdi vikingek újfent győzedelmeskedtek

Az idén már másodszor megrendezett Bikavér Borongoló ismét nagy sikert aratott a borturisták körében. A város északi felén elhelyezkedő hét helyi borászatnál ezúttal két új vendégpince borait kóstolhatta a közönség. Az Eszterbauer Borászatnál a Németh János Pincészet, a Schieber Pincészetnél a Sebestyén Pince vendégeskedett, míg a tavalyi évhez hasonlóan Vesztergombiék a Dúzsi Családi Pincészetnek adtak otthont. A Mészáros Borház, valamint a Merfelsz, a Sárosdi és a Prantner Pince pedig ismét önállóan fogadta a vendégeket.  A túra bizonyos szakaszait ezúttal is…

Read More Read More

Borongolás bikavérekkel ?>

Borongolás bikavérekkel

Az Iván-völgyi Kadarka Túra iskoláskorba lépett, hiszen idén már hetedik alkalommal rendezik meg ezt a nagy népszerűségnek örvendő gyalogtúrás kóstolót, melyre szinte rekordgyorsasággal fogynak el évről-évre a jegyek.  Többek között ez a siker hívta életre a Bikavér Borongolót is, mely hasonló metodikára épül. Tulajdonképpen a Kadarka Túra kistestvérének is tekinthetjük, a helyszín azonban most Szekszárd déli részének szurdikjai és szőlősorai közül átkerült a város északi felére, ahol hét helyi borászat és három vendégpince várta a borturistákat, a poharakba pedig a…

Read More Read More

Hatodszor is pohárban a völgyborok ?>

Hatodszor is pohárban a völgyborok

Hatodik évével immár iskoláskorba lépett az Iván-völgyi Kadarka Túra, és a sikere töretlennek mondható. Sőt, olyan nagy népszerűségnek örvend a borkedvelők között, hogy a kétnapos rendezvényre rekordgyorsasággal fogynak el a jegyek. Az ország minden szegletéből jönnek a borturisták, akad köztük olyan is, aki most veszíti el a “kadarka túra szüzességét”, de jobbára visszatérő vendégek, akiknek naptárában jócskán előre beírt programként szerepel ez a június végi gyalogtúrás kóstoló. Az ok egyszerű, ha valaki jó kadarkát akar inni, akkor Szekszárdra kell jönnie,…

Read More Read More