Nyitott pinceajtók ?>

Nyitott pinceajtók

A pünkösdi hosszú hétvégén ismét kinyíltak a pinceajtók Szekszárdon: 20 borászat közül választhattak a finom falatokra és remek borokra vágyó turisták. A négy nap alatt Az Év Bortermelője díjjal kitüntetett borászok mellett kevésbé közismert pincék is bemutatkoztak. 

A dűlő- és pincetúrákon túl változatos programok közül válogathattak az érdeklődők, sőt, a családokról sem feledkeztek meg a szervezők, hiszen a gyerekeknek szervezett programok éppúgy megtalálhatóak voltak a repertoárban. A legtöbb helyen a borok mellett étkezésre is lehetőség nyílt, mely a gasztronómia széles skáláját lefedte az egyszerű zsíros kenyérttől kezdve, a pástétomokon át a vadpörköltig, valamint kemencés és grillételekig egyaránt.

Mi két állomást iktattunk be pünkösd vasárnapjára: a Nyéki-hegyen található Garai Pincét és a Kerámia Borműhelyt.

Az alsónyéki pincét és a vendégházat a Garai család 2014 óta lendületesen viszi: sorra találkozhatunk velük különféle rendezvényeken, borversenyeken, most a legszínesebb programmal készültek a hosszú hétvégére.

Garai Zoltán vezetésével körbejártuk a szőlőterületet, majd a teljes palettát lefedő borkóstolón vettünk részt, így palackos tételek, valamint hordóminták egyaránt a poharunkba kerültek. A hétévégére zenei, gasztronómiai és kulturális programok garmadáját sorakoztatták fel, így Szatmári Csilla és Váradi Zsolt festmény- és fotókiállítása mellett a borteraszon koncertek, kézműves termékek kiállítása várta az idelátogatókat. A sajttálaktól kezdve a tatár beefsteaken át a szarvassültig a rétes és a fagylalt is szerepelt az étlapon. 

Az örökmozgókat borjóga várta, a pihenni vágyókat bormeditáció, míg a bátrabbak amatőr vakkóstoló versenyen és családi borkvízen mérethették meg tudásukat. A gyerekeket egész napos játszósarokkal, valamint – animátor felügyelete mellett – kreatív foglalkozással kötötték le, akiket pedig a szőlősorok közötti romantika vonzott, azoknak egy bőségesen – borral, borfalatokkal, zöldségekkel és kézműves csokoládéval – megtöltött piknikkosár állt a rendelkezésére.

Nehéz szívvel búcsúztunk kedves vendéglátóinktól, a szeder- és cseresznyefa termésétől, a diófa nyújtotta árnyéktól és a csodálatos panorámától, azonban a délután folyamán nem kisebb kihívás várt ránk Szekszárdon, mint a Kerámia Borműhely által összefogott öt borászat kínálta bor- és gasztrokalandozás. 

Igazán kíváncsiak voltunk, hiszen maga a Borműhely tavaly alakult meg, az ünnepre való tekintettel pedig olyan borászatokkal karöltve nyitották meg az udvar kapuit, melyek valamilyen szinten – munkakapcsolat és/vagy barátság révén – kapcsolódnak a Gyűszűbirtokhoz.

A Pálinkás Pince először debütált ilyen jellegű eseményen, és a közönség megismerkedhetett zászlósborukkal, a 2017-es Kadarkával, melyet az idei Nemzetközi Kadarkaversenyen aranyéremmel jutalmaztak. Ezen kívül magukkal hozták még 2017-es Olaszrizlingjüket, a rozéjukat, 2016-os Kékfrankosukat, Cabernet Sauvignon-jukat és egy házasítást. 

A Háromházi Pince szintén új színfolt a szekszárdi boros palettán, melynek hátterében három tulajdonos áll, akik 2012-ben kezdték meg működésüket. A borok alapját adó szőlők 3 hektáron teremnek a Gyűszű-völgyben, a Kerék-hegyen és Görögszóban, a termékpalettán pedig kékfrankos, merlot, egy cabernet sauvignon-kékfrankos-merlot házasítás és egy kékfrankos siller szerepel. A gyerekeket házi szörpökkel várták, míg a bortúrában megéhezett vendégek halból készült kolbászokat és vaslapon sült húsokat kóstolhattak a borok mellé. 

A Hetényi Pincészet és Birtok Fehér Kadarkáját, kadarka sillerét és vörös kadarkáját töltötte a poharakba, Göndöcs Lajos standjánál pedig két borsort is kóstolhattak a borturisták: a “2012 vörösei” és a “játékos borok” is 3-3 tételt rejtett: előbbiben Kékfrankos, Cabernet Sauvignon és Bikavér, utóbbiban pedig egy zweigelt-kékfrankos rosé, egy 2015-ös kadarka és egy 2013-as kékfrankos került terítékre. Aki megéhezett, frissen készült disznóságokat tehetett a tányérjára, míg az alkoholt nem fogyasztók mustot és almalevet fogyaszthattak. 

Végezetül a vendégpincéknek helyet adó Némedi Péter Gyűszűbirtokáról ejtenénk néhány szót. Maga a pincészet az 1990-es évek közepén alakult családi birtokként, főként vörösborokra specializálódva, de a szortimentben megtalálható a rosé és a fehérbor is. Tavaly megvásárolták a pusztulásnak indult Kerámiaüzemet, melyen hatalmas változtatásokat hajtottak végre. A munkálatok ugyan még folyamatban vannak, de szépen körvonalazódik egy borkóstoló terem, valamint három vendégszoba a már most is működő feldolgozó-palackozó mellett. 

A fehér, rosé és vörös muston, és a frissen préselt almalén túl a borok igen széles palettáját vonultatta fel a házigazda: kezdésnek egy kedves kis chardonnay-val és a Nyáridő névre hallgató zweigelt rozéval indítottunk, majd a Gyűszűbirtok Cuvée-je, valamint Birtokbora is a poharakban landolt. Emellett megkóstoltuk a Hahó, Öcsi! Rosét, a Kadarkát és a KisÖrdög névre hallgató zweigeltet. A borok mellé sült hús, kolbász és hurka járt, a gyerekeknek pedig egy egész játszótér állt rendelkezésre, hogy levezessék a felesleges energiájukat. 

Bár csak két helyszínt érintettünk a pünkösdi hétvége alatt, biztosan állíthatjuk, hogy minden korosztály megtalálta a számára leginkább megfelelő programot, főként mivel a Szekszárdi Nyitott Pincékkel párhuzamosan szervezte meg a város a Pünkösdi Hal- és Vadünnepet is, ahol színvonalas kulturális programokkal, kézműves vásárral, borudvarral, sörsátorral és számtalan koncerttel  várták a résztvevőket. 

A cikk eredetileg a Pécsi Borozó XI. évfolyam 2. számában jelent meg.

Fotók: Palackbuké

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.