Merre leszünk februárban? ?>

Merre leszünk februárban?

Furmint Február Nagy Kóstoló 

Február 2-án a Vajdahunyad várban ismét felsorakoztak a furmintok, hogy újra megmutassák magukat, és azt, hogy mit is tud ez a fajta Magyarországon, mennyire széles a repertoár akár terroirt, akár borkészítési stílust tekintve. Az ország minden területéről jöttek a borászok, pincészetek, hogy bemutassák boraikat mind a szakmának, mind a nagyközönségnek egyaránt.

Bár a furmintokat már lekóstoltuk és javában készülünk a holnapi Borjour-ra, mindenképp be kell listáznunk, hiszen február egyik legnagyobb boros rendezvényeként tartják számon. Tavalyelőtt erről így tudósítottunk: Furmint a négyzeten, az ideiről pedig hamarosan beszámolunk.

Borjour Magnum

Az ország egyik legnagyobb beltéri borkóstolóprogramja a Borjour szervezésében immár nyolcadszor, amely február 11-én  200 borászati és kézműves gasztronómiai kiállítóval, a galérián Valentin Szalonnal várja a borkedvelőket a Millenárison.

A tavalyelőtti ilyen volt: Bonts vitorlát a Borjour Magnum bortengerén…

KávéBár Bazár 2017

A hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseményét, a KávéBár Bazárt szintén nyolcadik alkalommal rendezik meg február 18-19-én.  A belvárosi Teslában harminc kiállító több száz termékét – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatják végig az érdeklődők.

A Magyar Barista Bajnokság két versenyszáma, a Latte Art és a Coffee in Good Spirits is a rendezvény keretén belül zajlik, emellett a Magyar Koktél- és Flair Bajnokság, valamint a Magyar Sommelier Bajnokság is a program része.

A Fehér, a Főnök és a Fekete IV.

A három pesti rendezvény után pedig egy kis hazai… A Bodri Pincészet 3F elnevezésű sorozata idén a negyedik részéhez ért. Február 16-án a Bodri Birtokon egy újabb gasztronómiai körutazásra kerül sor, ahol 3 dimenzió, a kávé, a bor és az ételek mentén, az ízek és a harmóniák végtelen számú variációján vezet minket végig a Fehér, azaz Makk Norbert séf, a Főnök, azaz Bodri István borász, és a Fekete, azaz Tóth Sándor barista.

A tavalyi élménybeszámoló csak nyomtatásban jelent meg, így kedvcsinálónak mutatjuk a 2015-öst: A Fehér, a Főnök és a Fekete – másodszor

Fotók: Palackbuké és Wineography

Ha tetszett a cikkünk, kövessetek minket a Facebookon is: Palackbuké

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.