“Márton napján liba gágog…” ?>

“Márton napján liba gágog…”

„Novemberben, Márton napján liba gágog, ég a kályhán, aki libát nem eszik, egész évben éhezik.”- tartja a mondás.  Az elmúlt években a Pécsi Borozó újságírójaként számtalan libavacsoráról, Márton napi rendezvényről tudósítottam már, adott évben akár több helyszínről, több városból is. Most viszont testközelből, mondhatni a kulisszák mögül történik ez a beszámoló.

Az idei volt az első év ugyanis, amikor a Gyűszűbirtokon libanapokat szerveztünk. Nyilván, itt már az előkészületekben is „vastagon” benne voltam – grafikai anyagok összeállítása, plakátok, szórólapok, rádióspotok, újsághirdetések stb., Petrával pedig közösen állítottuk össze a Márton napi menü tervezetét – később a konyhában is segédkeztem -, sőt, mi több a libakolbász elkészítéséből is kivettem a részemet. Nem csak vegetáriánusként, de egyébként is idegen terep számomra a kolbásztöltés, de szerettük volna, ha valódi kézműves termék „születik”, a mi kezünk munkája is benne van, így egy hentesüzletben „vendégeskedtünk”, és részt vettünk a libamell darálásában. (Az erről készült videót itt nézhetitek meg: Libakolbász-projekt)

Ami a menünket illeti, a füstölt libakolbász tehát adott volt, melyhez Petra pikáns mustárkrémet, vörösboros-fűszeres sült szilvát és almát álmodott meg.  A tepertőt is frissen készítettük, melyet önmagában és krémként is szervíroztunk, mindehhez pácolt lila hagyma, friss zöldségek és parasztkenyér adta a keretet, zárásként pedig egy vaníliás-erdei gyümölcsös pohárkrém tette fel a koronát Márton napi vacsoránkra. (És bár mostanában úgy tűnik, egyre többet sürgök-forgok a konyhában, a teljesség kedvéért megjegyezném, én csak kiskukta voltam, a sütés-főzés oroszlánrészét természetesen Petra vállalta magára.)

Sajnos az élet úgy hozta, hogy a két hétvégésre tervezett libatorunkból csak az első hétvégét tudtuk megtartani, de biztosan állíthatom, hogy nem maradunk étlen-szomjan az elkövetkezendő esztendőben, a karácsony előtti böjti időszakra még egy utolsó lakomával felkészültünk, és az újborokat is kellőképp megünnepeltük. (Az erről készült videónkat itt tekinthetitek meg: Libanap a Gyűszűbirtokon)

Most viszont nézzünk egy kis történelmi visszatekintést, pótolva az elmaradt második kört…

 Hogy is kerül Márton napján a liba az asztalra?

Sokan úgy vélik, hogy a Márton napi libalakomák az elmúlt 10-15 évben lettek divatosak a borászatoknál, éttermeknél mintegy vendégcsalogató fogásként. A novemberi libaevésnek azonban sokkal régebbi múltja van, mint gondolnánk. Valójában már a középkorban bevett szokás volt – az első írásos emlékek 1170-ből valók -, és egy igen hétköznapi ténnyel függött össze, jelesül Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét. A cselédek ekkor kapták meg az évi bérüket és mellé 1-1 hízott libát, mivel a szárnyasok éppen erre az időszakra érték el ideális súlyukat. Az őszi szüretből származó újborok is ekkora forrtak ki a pincékben, így a módosabb gazdáknál a libalakomát friss borok is kísérték.

Több mondóka és vers is fennmaradt a libatorokról, a “nyársraítéltetett Márton-napi lúd” búcsúzó liba dalát például Csokonainak tulajdonítják:

“Már liba koromban hallottam e napnak

Hírét, hogy innepe van Mártony papnak.

Rég tudom, hogy ilyenkor a torkos babona

Eleitől fogva nyársra ludat vona,

Mert apám, anyám is mikor megölettek,

E nyalánk szokásnak áldozati lettek.”

Egy másik változat a római időkig vezeti vissza a hagyományt. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor is nagy lakomákat rendeztek. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. A harcias madarak ugyanis gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől. A lúdlakomák évnegyedkezdő római szokását a keresztények is beépítettek naptárukba, így vált “avis Martis”, azaz Mars isten madara Márton madarává.

A liba mellett a Márton nap másik kiemelt szereplője az új bor. A hiedelem azt tartja, hogy “a bornak Márton a bírója”, azaz mindenképpen meg kell kóstolni a hordók tartalmát ezen a napon, hiszen a must ilyenkorra változik borrá, ekkor érik be a borosgazdák egész évi fáradozásának gyümölcse.

Ennek apropóján pedig kanyarodjunk is vissza a Gyűszűbirtokhoz, hiszen az este folyamán bemutatkoztak a frissen lepalackozott fehér (Chardonnay és Olaszrizling), valamint rozé („Hahó, Öcsi!” és „Nyáridő”) borok, sőt még a Kadarka is pohárba került.

Végezetül, szeretném megosztani veletek azon észrevételemet, hogy egyre inkább látom és tapasztalom, hogy mennyire megvan a maga szépsége nemcsak a “vendég”, de a „túloldalnak” is. Hiszem és tartom, hogy csodálatos dolog vendégül látni másokat, örömet szerezni az általunk készített ételekkel, és azzal a tudattal zárni a napot, hogy elégedetten távoztak tőlünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.