“Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik.” – tartja a közmondás. Nos, mi biztosan nem maradunk étlen-szomjan az elkövetkezendő esztendőben, ugyanis Márton napját a Bodri Pincészetben ünnepeltük, hogy együtt örüljünk az újboroknak, és a karácsony előtti böjti időszakra még egy utolsó nagy lakomával felkészüljünk.

A svédasztalos büfévacsorával Makk Norbert chef újfent a gasztronómia csúcsára emelte a libaságokat. Előételként  fürjtojással töltött liba stefánia, valamint libamájas borjú terrine és klasszikus libatepertő szerepelt az étlapon, majd következett a lencsekrémleves füstölt libamellel, illetve lúd erőleves libamáj párnácskákkal. Főételként teán füstölt libamell, tejfölös vargányás libapaprikás, mangalicasonkával és aszaltfügével töltött libacomb, libazúza pörkölt, valamint liba lasagne közül választhattak a vendégek.

De hogy is kerül Márton napján a liba az asztalra ?

Sokan úgy vélik, hogy a Márton napi libalakomák az elmúlt 10-15 évben lettek divatosak a borászatoknál, éttermeknél mintegy vendégcsalogató fogásként. A novemberi libaevésnek azonban sokkal régebbi múltja van, mint gondolnánk. Valójában már a középkorban bevett szokás volt – az első írásos emlékek 1170-ből valók -, és egy igen hétköznapi ténnyel függött össze, jelesül Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét. A cselédek ekkor kapták meg az évi bérüket és mellé 1-1 hízott libát, mivel a szárnyasok éppen erre az időszakra érték el ideális súlyukat. Az őszi szüretből származó újborok is ekkora forrtak ki a pincékben, így a módosabb gazdáknál a libalakomát friss borok is kísérték.

Több mondóka és vers is fennmaradt a libatorokról, a “nyársraítéltetett Márton-napi lúd” búcsúzó liba dalát például Csokonainak tulajdonítják:

“Már liba koromban hallottam e napnak

Hírét, hogy innepe van Mártony papnak.

Rég tudom, hogy ilyenkor a torkos babona

Eleitől fogva nyársra ludat vona,

Mert apám, anyám is mikor megölettek,

E nyalánk szokásnak áldozati lettek.”

Egy másik változat a római időkig vezeti vissza a hagyományt. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja, amikor is nagy lakomákat rendeztek. A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. A harcias madarak ugyanis gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől. A lúdlakomák évnegyedkezdő római szokását a keresztények is beépítettek naptárukba, így vált “avis Martis”, azaz Mars isten madara Márton madarává.

A liba mellett a Márton nap másik kiemelt szereplője az új bor. A hiedelem azt tartja, hogy “a bornak Márton a bírója”, azaz mindenképpen meg kell kóstolni a hordók tartalmát ezen a napon, hiszen a must ilyenkorra változik borrá, ekkor érik be a borosgazdák egész évi fáradozásának gyümölcse. Ennek apropóján pedig kanyarodjunk is vissza Bodriékhoz, hiszen az este folyamán bemutatkozott a frissen lepalackozott Gúnár, Rozi és Blanka is. A vörös házasítás könnyed, gyümölcsös, egyszerű tanninokkal, a Rozi friss, üde, epres-málnás, roppanós, ahogy tőle már megszokhattuk, a Blanka pedig intenzív bodza és citrus jegyeket mutató, lendületes bor.

Tartottuk is magunkat ahhoz a néphithez, miszerint minél több bort iszunk ezen a jeles napon, annál több erőt és egészséget szívunk magunkba.