Budapest Coffee Fest ?>

Budapest Coffee Fest

Napsütés, forróság, boldogság és önfeledt szórakozás… Fishing on Orfű, Volt, Balaton Sound, EFOTT, Sziget. Jópár fesztiválon túl vagyunk már az idei nyár során, van amelyik éppen tart, néhány pedig még csak ezután fog kezdődni. Nagy hangsúlyt kapnak az ismert és már jó pár évet a hátuk mögött tudható fesztiválok, azonban érdemes a tavaszi és nyári időszak alatt nem csak a zenei, hanem más tematikájú fesztiválokra is időt és figyelmet szentelni. Az egyik ilyet idén rendezték meg először. Ez nem volt más, mint a Budapest Coffee Fest.

A csodálatos Iparművészeti Múzeum adott otthont a SCA Hungary (Magyar Speciality Kávé Szövetség)/Egyesület A Magyar Kávékultúráért rendezvényének május 6-a és 7-e között. A fesztivál célja az volt, hogy közelebb hozza a laikus kávékedvelőket az elmúlt évek során hatalmas fejlődésen áteső hazai és nemzetközi kávékultúrához, az ebben dolgozók munkájához, hitvallásukhoz és szenvedélyükhöz.

A szervezők szerettek volna alkalmat kínálni a kávé szerelmeseinek arra, hogy a hazai és nemzetközi kávékultúra iránt érdeklődők közelebb tudjanak kerülni egymáshoz, megismerhessék egymás nézőpontjait. A kiállítók standjainál minden látogató kóstolhatott az ott készített italokból. (A kiállítók listája a cikk alatttalálható.) 

Ezen kívül a programok miatt is érdemes volt kilátogatni a helyszínre, ugyanis a Budapest Coffee Fest keretein belül rendezték meg a Cup Tasters, a Brewers Cup és a Barista Bajnokságot is. Hogy ez miért fontos? Az a személy ugyanis, aki ezen a versenyen győzedelmeskedik, nem csupán az első helyezést tudhatja magáénak, hanem ő lesz az a szerencsés, aki Magyarország színeiben versenyezhet a kávés világbajnokságokon. (Ezen eseményről a következő cikkemben mesélek nektek.) Szombaton és vasárnap is működött az Espresso Bar és a Cupping Room, tehát a látogatók nem csak a standoknál ismerkedhettek a kiállítókkal és kávéikkal, hanem egy kötetlenebb kóstoláson is részt vehettek. Szombaton a BWT-től, az April Coffee-tól és a Prufrock Coffee-tól érkeztek előadók, az érdeklődők érdekes információkat tudhattak meg a cégekről. 10:15-kor elkezdődött a Cup Tasters bajnokság selejtezője 7 fordulóval. 12:30-kor a Brewers Cup bajnokság döntőjére került sor, ahol hat versenyző közül Lonkai Márton került ki győztesként. A Cup Tasters bajnokság eredményére másnapig várni kellett, hiszen a versenyzőknek még egy körben teljesíteniük kellett.

Vasárnap Antalóczy György, Nagy-Bertók Anita, Tóth Sándor és Kis Zoltán tartottak előadásokat. 10:30-kor elkezdődött a Cup Tasters bajnokság döntője, 11:00-kor pedig a Barista Bajnokság. Izgalmas versenyszámokat, hangos szurkolásokat és félelmetes izgulásokat követően kiderült, kik teljesítettek a legjobban. A Cup Tasters bajnokságot Balogh Csaba nyerte meg, a Barista bajnoki címet pedig Ferenczi Attila tudhatta magáénak a nap végére.

A két nap elég intenzíven telt a versenyzők számára, azonban a látogatók sem unatkoztak, hiszen különféle programokon vehettek részt, valamint a kiállítókkal is érdekes beszélgetésekbe elegyedhettek. Az ilyen események mindig magukban hordozzák annak az esélyét, hogy a helyi és a külföldi “kávésok” egymásra találnak és életre szóló barátságokat kötnek. Zárszóként pedig bátran kijelenthetem, hogy ez az esemény előszele annak a kávés fesztiválnak, amiről következő cikkemben olvashattok majd.

Kiállítók:

  • Alpro
  • Casino Mocca
  • Double B Coffee & Tea
  • Chouchou
  • MTRM Roast Kávépörkölő Műhely
  • Awaken Coffee Roasting Company
  • Cserpes Sajtműhely
  • Whiskeynet
  • BWT
  • Rist
  • My Little Brew Bar
  • Pre-Go
  • Blue Bird Roastery
  • Pannon Kávé
  • Molnár Barista Coffee
  • Double Shot
  • La Marzocco
  • Caffé Gali
  • Pellini Caffé
  • Ecorange
  • Racer Beans Coffee Co.
  • Caferange
  • Kávétársaság
  • Super Juice

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.